Tour de Ring

július 16, 2018, 0 hozzászólás, Biciklizés

Már nem is emlékszem, hol és mikor hallottam először erről a versenyről… úgy rémlik egy triatlonos ismerősöm mesélt egy hasonlóról. Egy országúti kerékpárosnak szívmelengető a gondolat egy tökéletes minőségű aszfalton, más közlekedési résztvevőktől és egyéb zavaró tényezőktől elzárt pályán tekerni. Ja, hogy ezt körbe-körbe és egyedül… Már ekkor megdobbant a szívem, pedig akkor még a mostaninál is amatőrebb kerékpáros voltam. A bicikliseknek alapvetően 2 fajtája van: az egyik érzésből megy, a másik mindent, amit lehet – a szokásos távolság és sebesség adaton kívül pedálfordulatot, pulzust, wattot azt nem, mert nagyon drága – megmér. Én ez utóbbi vagyok és innen csak egy lépés a gondolat, hogy mérjük meg, 24 óra alatt mennyit tudok menni. Ahhoz öreg fejjel kezdtem én ezt a sportot, hogy egyedül legyek ilyen őrült, de az vállalhatónak tűnt, hogy 4 fős csapatban csináljuk. Mit nekem 6x1 óra tekerés…

Ebből lett 4 óra és 40 perc. Nem tudtam aludni, az éjszakai beosztásba nekem nem fért bele az evés, e kettőnek köszönhetően 30 perccel kevesebbet tudtam menni, mert lábra sem bírtam állni, nem hogy biciklivel tekerni. A maradék 50 perc hiány másnap jött össze, mert az alföldi bringások rémét, a szép hosszú emelkedőt a pálya hátulján én is egyre rosszabbul bírtam. Ráadásul velünk párhuzamosan zajlott egy verseny több mint 2 órán keresztül és nem mertem kimenni közéjük.

Ettől függetlenül elégedett vagyok magammal (és a fiúkkal pláne! mert nekik köszönhetően a csapat cél teljesült). Mentem, amit bírtam ésszerű keretek között, nem volt cél, hogy belehaljak. Kiadtam magamból mindent, amit lehetett, a végére le is nullázódtam, ahogy kellett.

És hogy milyen kitartó gárda gyűlt itt össze: 81 induló csapatból egyetlen adta csak fel, a többiek mind befejezték! Sokan évek óta visszajárók, most már értem, miért. Ez nem az a verseny, amit ki lehet pipálni, hogy jó, itt is voltam… A hangulat, ami a boxban volt, leírhatatlan. A sok elszántan küzdő ember, az egyre növekvő álmosság az arcokon, az egyre darabosabban mozgó emberek csoszogása, a közös öröm, hogy megúsztuk eső nélkül, a közös bánat az irdatlanul fújó szél miatt, az emelkedők közös gyűlölete… Féltem, hogy a pályán útban leszek a nálam gyorsabbaknak, de mindamellett, hogy én nagyon figyeltem rájuk tőlük is megkaptam ugyanezt. Ugyanígy persze én is vigyáztam a nálam lassabbakra. Nem is történt egyetlen baleset az egész verseny alatt, ez hihetetlen, itt kicsik és nagyok mind egy nagy család voltunk. Félelmetes volt az éjszakai vak sötétben (pénteken újhold volt), néma csöndben tekerni és gyönyörű volt a sok kis piros hátsó lámpa látványa. Aztán másnap egyre álmosabban majd kisütötte a szemünket a napfény…

Ha egyetlen szóval kellene jellemeznem ezt a 24 órát, azt mondanám: őrület. Ha mondhatok egy egész mondatot: naná, hogy jövőre is megyünk!

 

http://tosport.hu/tour-de-ring

Megosztás:



Új hozzászólás